2025 – Az év, amikor minden szétesett… aztán végre minden összeállt
2024 borzalmas volt... Nem az a "tanulságos, nehéz, de hálás vagyok érte" fajta. Hanem az, amikor egyszerűen csak elfogynak az erőforrásaid.
Karácsony előtt elvesztettem Szofi cicám, azt hittem én is belehalok és még mindig nagyon fáj. Igazságtalan volt az élettől.
Közben pánikbeteg lettem, pánikrohamokkal, folyamatos készenléti állapotban. Semmi nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, és egy ponton már nem is terveztem – csak túléltem a napokat.
Ezért amikor elindult 2025, egyetlen gondolat volt a fejemben: ennél rosszabb már nem lehet. És ha már így van, akkor talán végre történik valami jó is.
Az év elején elkészítettem a 2025-ös vision boardomat. Nem túl grandiózusat, inkább emberit: nyugalom, biztonság, fókusz, karrier, valami kapaszkodó jövőkép. Fél órával később hívott az akkori főnököm. Átalakítások lesznek, a munkámat ezentúl egy ügynökség végzi, a főállásom megszűnik. Bummm!
És most jön az a rész, amit sokan nem hisznek el: egy percig sem estem pánikba. Nem aggódtam, nem kezdtem számolgatni, nem dramatizáltam. Ehelyett azt éreztem, hogy valami nagyon furcsa módon megkönnyebbültem. Mintha valaki helyettem mondta volna ki, amit én már hónapok óta éreztem, csak nem mertem meglépni.
Leültem, és elkezdtem ezt a honlapot megcsinálni. Nem brandépítési tervvel, nem "majd egyszer jó lesz" alapon, hanem azzal az elhatározással, hogy ez most komoly. Ez az a pont, ahol nem fél lábbal, nem B-tervvel, hanem teljes erőbedobással megyek tovább. Egyedül. Vállalkozóként. Ezzel kapcsolatosan lesz is egy kis meglepetésem!
És működni kezdett.
Nem egyik napról a másikra, nem csodás Instagram-idézetekkel, hanem munkával. Sokkal. Néha túl sokkal. Jöttek az ügyfelek, jöttek a projektek, és én dolgoztam, mint egy gép. Volt, hogy elfáradtam, volt, hogy megkérdőjeleztem mindent, de közben végig éreztem: jó helyen vagyok.
Persze az év nem lett ettől hirtelen könnyű. Csoki cicám 84 napos FIP-kezelése olyan érzelmi hullámvasút volt, amit senkinek nem kívánok. Lili kiskutyám műtéte újabb aggodalmat hozott, és voltak hetek, amikor úgy éreztem, egyszerre túl sok minden történik. De ma már hálával tudom leírni: mindenen sikeresen túl vagyunk. És én sem küzdök már pánikrohamokkal. Ez önmagában hatalmas ajándék.
Az év vége felé elkezdtem végre nem csak dolgozni, hanem figyelni magamra is. Egészségesebb életmód, mozgás, tudatosabb táplálkozás. Nem tökéletes rendszer, még mindig kidob 5:30-kor az ágy, néha teljesen zombi vagyok, de több törődés, több jelenlét, több hála és egyre jobb minden.
De aztán karácsony előtt jött még egy pofon: elvesztettem a legnagyobb ügyfelemet. Közvetlenül a céges karácsonyi buli előtti napon. Őszintén? Szarul esett. Megsütöttem a bulira a sütiket, megvettem a tombolára szánt ajándékokat... majd ezek után fogtam őket, és elosztogattam a környéken élő rászorulóknak. Nem volt mögötte stratégia, csak egy ösztön: rendbe kellett tenni a lelkemet. És működött.
Valahol itt jött vissza az a fajta motiváció, amit a főállásom elvesztése után éreztem. Az az "akkor csináljuk jobban" energia. Végre lett időm és mentális kapacitásom elindítani egy gyerekkori szívügyemet: készülőben van a Jinx Állatsegítő és Támogató Alapítvány. És közben lassan elkészülök egy e-bookkal is.
Ez az a meglepetés, amit korábban említettem. Egy anyag, amiben lépésről lépésre megmutatom, hogyan vágtam bele egyedül. És te hogyan kezdj bele. Nem idealizálva, nem motivációs bullshitként, hanem őszintén: mit kell intézni, hol fog fájni, mik a buktatók, és mik azok a dolgok, amiket a Google nem mond el. Jelképes áron lesz letölthető, és a teljes bevétel az alapítvány munkáját, az állatok megsegítését támogatja majd.
Ha 2025 adott nekem valamit, az ez: nem minden veszteség bukás. Nem minden ajtócsapódás tragédia. Van, ami egyszerűen irányváltás. És néha tényleg szét kell esnie mindennek ahhoz, hogy végre a helyére kerüljön.
Ha most ott tartasz, ahol én 2024 végén voltam, csak ennyit mondok: lehet jobb. Nem könnyebb. De jobb.
Boldog Karácsonyt!
- Kyra